az utobbi két napom teljes szürrealitásban telt. ha megkérdezi valaki, hogy miért mondom ezt, valójában nem tudom megmondani. csak úgy érzem, hogy mindenki és minden kifordult magából. nincsen semmi különösebb probléma. de mindenki megőrült. én meg nem tudok gondolkodni, pedig kellene. meg tanulnom is. de a tanárok is mindanniyan megbolondultak. mindannyian. komolyan, őrület. minden változik folyamatosan.. időpontok helysziínek. az agyam kiesik. most is valami nagyon jó zene szól itt, de cska mégjobban növeli azt az érzésemet hogy egy impresszionista festményben vagyok. ehhj. dolgoznom is kellene, ehelyett ezt írkálom. ezenkívül senkit nem érdekel semmi, akármi történik, vagy akármit csinálok. simán táncolhatnék meztelenül az utcán, és tuti anniyt mondanának hogy mi a fasz ez? kit érdekel. borzasztó.
ebben a pillanatban jöttem rá, hogy miért történik mindez. a kampányunk miatt van. lehet h csodaországba zuhantam. itt minden képtelenség, és semmi nem olyan milyen, mert minden olyan amilyen nem. és semmi nem az ami. érted?